Régi-új gyerek

Egy hónap és egy hét telt el azóta, mióta Árminom az új sulijába jár. 

Jó lenne, ha az életem összes soron következő döntése ilyen jól sikerülne, mint az, hogy áthoztam őt ebbe az iskolába. (A döntésnek ugye nyomós, pszichológus által megerősített oka volt.)

Egy hónapja nincs hasfájás – hogy a többiről ne is beszéljünk -; Ármin újra a régi, jókedvű, felszabadult rosszaság. Az edzője szerint még a fociedzéseken is másképp viselkedik, mint korábban.

Rengeteget mesél, rajzol, vannak sikerélményei. Eddig a magatartás- és szorgalom (sőt, technika 😀 ) ötösök mellett még csak piros pontjait gyűjtögette, de, mert a “szoktatási” idő lejárt, most már dolgozatokat is írt. Tegnap mindjárt kettőt is. 

Ötös lett a matek és a fogalmazás felmérője. Olyan boldog volt, mintha a világ legmenőbb játékát kapta volna meg ajándékba. Azt mondta a tündéri osztályfőnöke – miután tátott szájjal közöltem vele, nem emlékszem rá, hogy Ármin valaha ilyen jegyeket kapott volna -: higgyem el, ez ő, ő érte el, az ő eredménye. (Mert így is lehet. Közepes képesség ide vagy oda. 😀 ) 

Két nap alatt kiolvasott egy könyvet, mert az osztályban nagyon sokat olvasnak a gyerekek, húzzák egymást, könyveket cserélgetnek. Gyönyörűek a füzetei, a ceruzái, és minden nap nyakig porosan jön haza, mert délutánonként focizhatnak az iskola udvarán. Áprilisban lesz a születésnapja, már számolgatja, hogy az új barátai közül kiket szeretne meghívni.

Visszakaptuk a gyerekünket. 🙂

(Utószó, mert a kellemetlen tapasztalataim miatt szinte félve írok le minden mondatot: nem szándékozom soha a régi iskolája ellen írni, az új iskolája mellett viszont igen. Csakis a mi szempontunkból értékelem a dolgokat. És továbbra is a régi közhely: ez az én blogom, ahová azt írok, amit én akarok – anélkül, hogy akarva-akaratlanul megsértenék, vagy lejáratnék bárkit. 😉 )