Mindennapok meséi

Amikor

Amikor nem szimplán rossz napod van, hanem folyamatosan követik egymást a rossz napok, sőt hetek… Amikor azt hiszed, nem lehet rosszabb, de még mindig pofozgat az élet… Amikor nem elég, hogy vannak, akik szeretnek és melletted állnak… Amikor valami majdnem sikerül, aztán mégsem, és kevés biztatásnak a “legközelebb valószínűleg te következel”… Amikor már a csak… Tovább »

Angyalfütty

Hannáék idén is gőzerővel készülnek a Tűzvirág-premierre. Ez azt jelenti, hogy március elejétől április 28.-ig, az első előadásig a heti háromszori próbán kívül a péntek-szombat-vasárnap a főpróbáké. Nincs külön program, nincs kirándulás. Munka, áldozat, alázat. Hannának ment is eddig zokszó nélkül, sőt, tavaly sírdogált is a premier után, kiüresedett, azt mondta, sajnálja, hogy vége. 🙂… Tovább »

Eszter

Eszterkét sose fogom elfelejteni. Hanna már táncolt a Tűzvirágban, mikor ő megérkezett. Pici volt, vörös hajú, cserfes és nagyon ügyes. Apukája, anyukája és a kishúga is kísérte a főpróbákra. Aztán egyszer csak Eszterke nem jött többet. Megtudtuk: nagyon beteg. Kezelték Pécsen, Budapesten, folyamatosan követtem az anyukája Facebook-bejegyzéseit, drukkoltam neki, hogy meggyógyuljon, összefogott érte egy egész… Tovább »

Jövőkép

Hannával beszélgettünk, mi szeretne lenni, ha nagy lesz. – Hát táncos. Ha nem vesznek fel a főiskolára, akkor virágkötő. Kész. Középút nincs. 😀    Kimázolva egy Tűzvirág-fellépés után. Színpadon egyébként jól mutat. 🙂... Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!