Mindennapok meséi

Még utoljára

Még utoljára látta az unokáját a farsangon.

Még utoljára eljött velem Árminért az új iskolájába tegnap délben. Megmutatta, hogy ipariban abban az ódon, hangulatos épületben tanult, ahol Ármin, megmutatta az osztályt is, amelyikben…

Még utoljára látta, hova jár Hanna, ha esetleg be szeretne érte jönni autóval, hol keresse…

Még utoljára elment anyósom gyógyszeréért a patikába.

Még utoljára kibiciklizett a temetőbe. Az utat volt, hogy naponta többször megtette, a kisunokájához, szüleihez. 

Még utoljára ott találkozott a fiával, adott neki egy doboz gyufát, hogy az unokája sírján éghessen a mécses, és nem engedte, hogy Feri visszaadja neki a dobozt. Jó lesz az még valamikor, fiam – mondta neki.

Még utoljára megette a vacsoráját, és lelkendezett “Erzsikémnek”, az anyósomnak, hogy három meccs is lesz a tévében.

Még utoljára megsimogatta élete párjának vállát és viccelődött vele.

Utoljára becsukta maga mögött a szobaajtót.

Tíz perc múlva halott volt.

Hanna egész nap zokog és azt kérdezi, Feri papa lát-e minket. Álmos ismét rezignáltan konstatálta, hogy a papája, a másik is, felment az angyalokhoz. Szinte már természetes neki, hogy akit szeret, az előbb-utóbb felvándorol az angyalokhoz. Ármin a maga kis különös módján gyászol. Nem sír, látszik, nem tud mit kezdeni az érzéseivel. Idétlenkedik, rosszalkodik, aztán nekiáll csendben  játszani, időnként hozzám, vagy az apjához bújik. Még apu halálát sem dolgozta fel. Azt mondta, úgy érzi, mintha Feri papa még most is élne. Így leszünk még egy darabig mindannyian.

Feri papa a második apánk volt. Nekem is, meg a gyerekeknek is. Tudom, hogy nagyon szeretett engem, az unokáiért pedig rajongott. Feri papa mindenre kapható volt, hatszázszor körbebiciklizte a falut Árminnal, megtanította helyesen közlekedni, rengeteget sétált, játszott vele, és Álmossal is, nem is tudom felsorolni, mennyi mindent megtett nekik, értük. A kis táncosokra, Abigélre és Hannára elmondhatatlanul büszke volt. Mindig mindenben számíthattunk rá, anyósommal együtt csapot-papot ott hagytak és segítettek nekünk, ha kellett.

Már nem tudok neki levest merni anyósom készítette nagy családi ebédekkor, és nem eszi meg senki a gyerekek maradékát.
 
Nem csoszog az ablak alatt, csak, hogy megnézze a gyerekeket, vagy szerszámot kérjen a fiától, vagy segítsen neki megszerelni, felépíteni, vagy épp szétszedni valamit. Pedig itt a hűtőben várja az alkoholmentes sör.

Nem viszi többet dolgozni az ács-csapatot – az utolsó pillanatig úgy várta a munkanapokat, mint a gyerekek.

Nem megy többet a temetőbe sem. 

Bővítette az égi csapatot… Remélem, apuval söröznek ott fent, mint ahogy itt nálunk szoktak, a kerti hintán, és politizálnak. Andris halála után, otthon, náluk, a szobában, hónapokig tologatta az üres babakocsit – azt hitte, senki sem látja. Tegnap este, 9 óra után pár perccel remélem, találkozott Andrissal is, és sétáltatja őt az égi babakocsiban.

Isten veled, Feri papa. Hiányozni fogsz.  

 

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!